2010. július 9., péntek

80-20 - Gyomlálunk!

Az erőforrásaim mely 20%-a édesíti meg az életem 80%-ban?

Pareto történye figyelmeztet arra az ősi megfigyelésre, miszerint a következmények 80%-áért az okok 20%-a felelős. Ez a megfigyelés általánosan igaz az élet minden területére.

Például a befektetési hozamok 80%-át a portfóliónál az adott részvények 20%-a termeli ki.
Például a szokásaim 20%-a hozza az eredményeim 80%-át. Igaz ez az időre, a kapcsolatokra, szinte mindenre. Az arány pedig sokszor még jobban eltolódik, akár 99% : 1% is lehet az arány.

Ennek alapján a fenti kérdést minden fontos dologra alkalmazva rengeteg időt és fáradságot takaríthatok meg, melyeket sokkal hasznosabban is felhasználhatok. Néhány egyszerű (és pont ezért érzelmileg bizony lehet hogy megterhelő) döntés kérdése, és megváltoztathatom az életem úgy, hogy az eddiginél sokkal több tartalommal tölthessem meg.

Hajrá!:)

2010. március 11., csütörtök

I'm a money magnet!

És mára még 6e magyar forinttal emelkedett részvényeim értéke! I'm a money magnet!

I'm a money magnet!


Az elozo heten vasarolt azsiai reszvenyalap erteke 22e Ft-al
emelkedett eddig - I'm a money magnet!

2010. március 5., péntek

Első bejegyzés e-mailről

Megteremtettem magamnak a módot, hogy tudjak egyszerűen és könnyen a pénzteremtés blogba írni akárhonnan: Beállítottam az e-mailben küldött bejegyzések publikálását. Most éppen ezt tesztelem! Azért jó ez nekem, mert az a tapasztalatom, hogy valóban a pénzteremtéssel való foglalkozás önmagában segít a pénz előteremtésében. Talán az lehet az oka, hogy sok képet képzelek közben magam elé? Akárhogyis legyen, úgy érzem, hogy egy további lépés lenne, hogy rendszersen írok a blogbejegyzéseket is: főleg a saját utamról, sikerélményeimről szeretnék írni – egyrészt mert jó érzés, másrészt mert közben is tudatosítom magamban, harmadrészt mert akkor Ti is elképzelitek, átérzitek, örültök neki (gondolomJ), és azt hiszem ez is támogatja a célt!

2010. március 4., csütörtök

Álomrajzok!

Megvannak már hogy mik az álmaid? Összeírtad már őket? Enélkül nem is érdemes továbblépni! Csináld meg még ma!

Lássuk, eléggé jól csináltad-e:
1. A legjobban definiált álmok lerajzolhatóak. Igen, lerajzolhatóak. Vagy lefényképezhetőek.
2. Elérésük előtt nem kell másik feltételnek teljesülnie.

Te le tudod rajzolni? Én már jó néhányat le tudok közülük. Leghatározottabb álmom egy kétárbocos vitorlás, a tengeren. Ez a telefonom háttérképe: Elég konkrét, nem?:)

Chünyship, a szkúnerem! Haráridő: 2012 július 15 - szülinapomra:)))

Haráridők!!! Ne azt írd, hogy 3 hónap múlva. Sokkal konkrétabb, hogy "Június 12-ére!!!"

2010. február 27., szombat

Pénzmágnes vagyok!

Tegnap találtam egy tízforintost a földön. Felkaptam, felemeltem, és őszinte örömmel, hangosan azt kiabáltam, hogy "I'm a money magnet" (Pénzmágnes vagyok). Angolul, mert a pénzteremtős hangoskönyvet angolul hallgatom, és belémívódott. Nagyon jó érzés volt, átjárt a boldogság. Egyszerű gyakorlat, de megtanít igazi örömet kötni a pénzhez, és ez fontos! Ma beletettem a "Pénzügyi szabadság persely"-embe.

A gyakorlatok önmagukban nem hoznak pénzt! De az engedélyeket megadják tudatalatti szinten. Minden nap tegyél valami konkrét lépést is, hogy gazdag legyél! Rendszeres, kis lépések pont megfelelőek. Mellette eleinte még valószínűleg ugyanúgy dolgozni kell, de nem mindegy hogy 30 évig, vagy 10-ig:) vagy 5-ig:DDD.

Nem akarom sugallni, hogy utána soha se tegyél keresztbe szalmát. De a szabadság az szabadság - erről részletesebben Tim Ferris módszereinek feldolgozásával írok később, végre megtaláltam a könyvet - illetve visszakaptam, azt hittem elveszett:)

Jönnek az ötletek és a lehetőségek egyre konkrétabban, minden nap teszek is értük. Több ékszermegrendelést is kaptam, elértem az első sikereket a modell-karrierrem beindítása kapcsán. Egy amerikai filmstúdió vezetőjével sikertült felvennem a kapcsolatot, és stratégiai partnerséget javasoltam egy színész-modell ügynökség nevében, ahol már szintén tevékeny részt vállalok - ez is az elmúlt hónap fejleménye. Több új blogot is indítottam, és tárgyalok egy barátommal a közös leendő webáruházunkról. Ma ingyen dolgoztam szívességből ugyananennek a barátomnak az élete első nagyrendezvényén, jól esett adni:). A végén egy ismeretlennek történő egy perces segítségért kaptam 7 jó fajta csokit - egy promóciós teherautóra segítettem feltenni egy aggregátort. Szeretem az életemet, higyjétek el, segít a megfelelő hozzáállás, hogy mindent megteszek magamért - nem csak a pénz terén. Mások is sokkal elégedettebbek, bondogabbak körülöttem - például a szüleim.

2010. február 21., vasárnap

Hogyan csináltam? Egy erős gyakorlat a mindennapokra

GYAKORLAT:
Nagyon hasznos gyakorlat, ha 1.) minden olyan dolognál, ami nem sikerült, utólag végiggondoljuk, hogyan teremtettük meg, hogy átélhessük az aktuális kudarcélményt. Azért van minden kudarc, hogy tanuljunk belőle, ezt viszont nem tudja megtenni helyettünk a szomszéd Józsi bácsi. 2.) Mindig, ha valami sikerül, éljük át a sikert, és gondoljuk végig, hogyan teremtettük meg a sikert.


(Haladóknak: ki lehet fejleszteni azt a fajta befelé figyelést, mely segítségével minden pillanatban érzékeljük a belső rezdüléseket, és azonnal egyszerre érzékelhető ami kint, és ami bent zajlik. Eleinte nehéz lehet folyamatosan megtartani a befelé figyelés fókuszát az események áradatában, de meglepően gyorsan jó eredményeket lehet elérni annak, aki kitartó. Igazából előfordulhat, hogy te is azt tapasztalod, hogy nem is az események, hanem a saját folyamatos és nagyrészt felesleges mentális zajképzésem zökkent ki legtöbbször a jelen megfigyelésében)


Mint kiderült, gyakran élünk azzal a lehetőséggel, hogy valamit azért csinálunk meg, néha bizony belül már előre duzzogva, hogy ne sikerüljön, és ezzel beigazolhassuk negatív várakozásainkat.

Tehát:
HA VALAMI ÉPP NEM SIKERÜLT:(
Mindent megtettünk az ügy érdekében, amiről úgy véltük, hogy fontos? Biztos? Hogyan választottuk ki az információforrásainkat? Hogyan hoztuk meg a döntéseinket? Hogyan választottuk ki és léptünk kapcsolatba azokkal a személyekkel, akik látszólag (!) tőlünk függetlenül az utunkat állták? Mit jelentett számunkra a kudarc? A kudarc előre viszi azt, akit a félelmei nem riasztanak el a saját életétől (van aki sajnos nem a sajátját éli).

JUHÉ, SIKERÜLT:)))
Hogyan csináltuk? EZT MÉG FONTOSABB MEGVIZSGÁLNI, TÖBBSZÖR ÁTÉLNI. SIKERT TEREMTENI KELL MEGTANULNI. NEM LEHET ELMAGYARÁZNI, CSODÁLATOS DOLOG MEGTANULNI RÁÉREZNI. CSAK CSINÁLNI KELL.Minden sikerünket éljük át amennyire és amilyen mélyen csak tudjuk. Legyünk ott, mikor történik:).

Minél többször végezzük ezeket a gyakorlatokat, annál finomabb lesz az érzékelésünk. Legyünk minél többen tudatos teremtők, saját életünk kormányosai! Egy bizonyos szint fölött pedig rájövünk, hogy igazából nincs is nehéz dolgunk, csak hátra kell dőlni és csak csinálni kell, amit sugallnak a belső rezdülések. Ez utóbbi nem vicc, a helyes megoldások minden pillanatban megpróbálnak megtalálni minket belülről. Mivel azonban nem szoktuk meg, hogy keressük őket és hallgassunk rájuk, ezért ezt úgy kell megtanulnunk, mintha újra gyerekek lennénk.

Szép napot, holnapot, tegnapot!

Sünike

Alakulnak a pénzügyi dolgaim, a semmiből szinte. Lehetőségek találnak meg innen is, onnan is. Nagyon jó érzés. Egy, színész és modell ügynökségét (újra)indító, nagy tapasztalattal és kimagasló pénzügyi érzékkel rendelkező barátom igen előnyös ajánlattal keresett meg, úgy néz ki, nagyon jó megegyezést fogunk kötni hamarosan. Emellett kitűztem a célt, hogy sikeres online vállalkozó leszek 1 éven belül. Ebbe az irányba is alakulnak a dolgaim, de erről majd később...

2010. január 30., szombat

A szokások rabja, vagy alakítója vagy?

Egy ideje elkezdtek érdekelni az emberi szokások. Talán azért, mert alig ismerek olyanokat, akik meg szoktak változtatni régi szokásokat, ha az nem viszi előre őket.

A szokások fontosak, a rabság szerintem nem. Huszonéves emberek teljes meggyőződéssel állítják, hogy ők kávé nélkül nem tudnak felkelni, hogy ők lusták valamit csinálni, például eljönni velünk kirándulni (amit elmondásuk szerint szeretnének), vagy hogy ők már sajnos mindig csak a tévé előtt ülnek munka után, és ezen "képtelenek változtatni".

Valamiért ez nálam sosem volt így. Gyakran felülvizsgáltam a szokásaimat, és egyszerűen megváltoztattam őket. Talán ez egy adottság, talán egy nyitottság, nem fontos. Az a fontos, hogy ha most szétnézel az életedben, és valami nem tetszik benne (nincs elég pénzed pl, ha már a pénzteremtés blogon vagyunk), vagy nem vagy elég boldog, akkor jó eséllyel a szokásaiddal van a baj. Aki panaszkodik, és ezzel a saját (s környezete) energiaszintjét a béka hátsó ülésre használt testrésze alá húzza le rendszeresen, az megváltozhat például, ha felismeri, hogy mit is csinál. Mivel az iskolában nem tanítják, hogy időnként vizsgáljuk felül a szokásainkat, ezért most szólok, hogy nem árt. Csak azokat tartsd meg, melyek erősítenek! Minek olyan szokás, ami gyengít? Minek olyan szokás, mely unalmat vagy rossz érzést okoz neked, vagy a párodnak, barátaidnak? Hidd el, ez nagyon fontos minden boldoguláshoz, változtatáshoz!

Ha tudatos teremtővé akarsz válni, rá kell majd döbbenned, hogy az életed nagy része szokásokból áll. Van aki sosem változtat azokon a szokásokon, amiket a szülői házból hozott, tanult, vagy csak valamiért fölvett, akár hasznosak számára még, akár nem. Nem azért, mert nem tud, hanem mert nem gondolja át, hogy mennyire kihat az életére minden ilyen látszólagos apróság.

Vedd át az uralmat az életed felett. Ahogy a lakásodat kitakarítod, átrendezed néha, vagy a kapcsolataidat, így gondold végig, milyen szokásaid vannak. Amikor már egy hete gondolkodsz rajta, akkor szánj rá egy munkanapot és egy hétvégi napot, hogy le is írd őket. Meg fogsz lepődni, mennyi olyan értelmetlen szokásod van, melynek kiváltó oka lehet hogy volt valamikor, de mára már okafogyottá, hátráltató tényezővé, akadállyá, gáttá vált.

A legtöbb kárt és hátráltatást önmagunknak köszönhetjük az életünkben. Attól nem tudunk szabadon szárnyalni, hogy az agytevékenységünk, és a szokásaink egy része ellenünk dolgozik, s ezzel megakadályozza a törekvéseink eredményességének jelentős megnövelését, amíg nem szabadulunk meg tőlük. Vizsgáld át, rendezd át a szokásaidat, és szárnyalni fogsz. Tudatosan csináld! Hidd el, pár hét alatt minden új szokás kényelmessé válik, s a régi "nem tudom abbahagyni" szokásokon már inkább csak nevetni fogsz.

Legyél milliomos, vagy csak simán boldog! De vedd észre, figyeld meg, hogy a boldog emberek szokásai eltérnek a boldogtalan emberek szokásaitól. Vegyél fel boldog ember szokásokat, vagy milliomos szokásokat, s az is leszel!

Sünike

Mások is írtak erről a témáról hasznos dolgokat, itt van pl egy jó kis cikk:
http://penzmentor.blogter.hu/310808/valtoztasd_meg_a_szokasaidat

És itt van egy cikk, mely nagyon sok mindent összefoglal arról, melyről még írni szándékozok. Nagyon tetszik nekem a megfogalmazása, gondolkodása, és a valami, ami a szavak mögött van:
http://magunk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=701:samadarsini-eladasa-hazi-feladat-az-uj-evre&catid=47:shaumbra&Itemid=157

2010. január 28., csütörtök

Pénzmenedzsment - a legfontosabb dolog

Ez az eddigi legfontosabb bejegyzésem. A pénzügyi szabadság megteremtéséről szól. Az egész blog szemlélete (és a szakirodalom legsikeresebb könyvei) arról szólnak, hogy teremtők vagyunk. A teremtés - ha nem végzel speciális gyakorlatokat, vagy nem ösztönösen nagyon nyitott önmagad folyamatos megfigyelésére - eleinte láthatatlanul zajlik, de zajlik. A szegények és sikertelenek azt hiszik, felesleges folyamatosan erőfeszítéseket tenni az életük megváltoztatásához, mert ők a sorsuk áldozatai. A gazdagok, sikeresek a sorsuk irányítói. A teremtést a tudatos, és a tudatalatti együttesen hozza létre. Te ebből eleinte a tudatosat fogod tudni irányítani. A tudatalatti nagyobb, más eszközökkel operál, de ha kitartóan dolgozol a tudatos irányból, előbb-utóbb engedni fog. Erről majd írok később külön bejegyzést! Tehát mindaz, ami most körülvesz, korábbi gondolataid, elképzeléseid és hiedelmeid eredménye, jobb ha elfogadod és megfigyeled, így jobban megismered önmagad. Ha küzdesz ellene, azzal pont megerősíted, hiszen nincs esélyed rájönni, hol szúrtad el, sőt: újra meg fogod teremteni. Na, de erről is később! Most a legfontosabb, hogy megtanuljunk pénzt menedzselni.

A pénz menedzsment tehát a régi szemléletben arról szól, hogy mennyi pénzünk lesz később, az új szemléletben, tudatos teremtők számára arról szól, hogy ebben a pillanatban hogyan döntesz, merre navigálod a sorsodat. Amit írok, azt még ma kezdd el megcsinálni, hiszen a gondolatoknak is erejük van a tettek mellett. Kötelezd el magad, hogy örökre megváltoztatod a pénzhez való hozzáállásodat! A pénzed menedzselése azért fontos, mert amire koncentrálunk, az növekszik, gyarapodik. Ezért ezt folyamatosan és állandóan kell mostantól csinálnod. Nem lesz vele sok dolgod, de azt rendszeresen és következetesen végre kell hajtanod.

Lássunk tehát egy lehetséges verziót a pénzmenedzsment alapjaira:

1. Fontos, hogy deklaráljuk: Pénzügyi szabadságot teremtünk magunknak. Mikor elértük, már többet nem kell dolgoznunk a napi megélhetésért, ha nem akarunk. Tehát akkortól kezdve olyasmikkel foglalkozhatunk, amivel csak szeretnénk, és amiért lelkesedünk. Persze lehet hogy azokkal is keresünk majd egy rakás pénzt, de ismétlem: ételre, családi szükségletekre, számlákra már meglesz az állandó bevételünk. Éppen ezért hozz létre egy számlát, melyet nevezz el Pénzügyi Szabadság Számlának, vagy hasonlónak. Már a neve is teremtő erejű kell, hogy legyen. Az én bankomnál ingyenes az alszámlák létrehozása, ma már létre is hoztam az én hasonló szabadság számlámat a bankomnál. Ugyan a neve a rendszerben számokból áll, s nem tudom sajnos átnevezni, de mindig, mikor majd látom, magamban vagy hangosan kimondom a nevét. Minél több érzéssel mondom ki, annál jobb állítólag, tehát az a kérdés, mennyire akarok szabad lenni:) Én hangosan, örömmel szoktam kimondani ezeket, bár eleinte nem mertem, ciki volt. A szégyen állítólag az az érzés, mely a legtöbb helyes és őszinte cselekedetünkben gátol meg minket életünk során. Ma már másokra is kezd átragadni a szokás körülöttem. Ez a számla csakis befektetésekre szolgál, soha nem szabad elkölteni ami rajta van, ez lesz a szabadságod alapja. Ha elköltöd, rabláncra költöd:). Csak befektetni szabad! Ha azt sem tudod, mi fán terem a befektetés, akkor emiatt ne aggódj, erről is fogok írni, de mint meglátod, pofonegyszerű az egész. Eleinte az is elég, ha elkülöníted a többitől, és folyamatosan lekötöd, hogy kamatozzon is egy kicsit. Minden bejövő pénznek tedd rá a 10%-át (ez egy általános jó gyakorlat)


2. Legyen egy GAZDAG VAGYOK számlád is, melyre szintén 10%-ot különítesz el havonta vagy bevételenként. Ezt havonta KÖTELEZŐ elkölteni, és csak olyan dolgokra szabad, amitől tehetősnek, anyagilag gondtalannak érezheted magad. Például menj el egy jó étterembe a pároddal, vagy néha esténként teázz egyet egy menő hotel kávézójában, járj színházba, operába, stb. Ami neked azt az érzést adja, hogy élsz. Ha csak spórolsz, azzal azt az érzést fejezed ki és teremted meg egész életedben, hogy nincs elég pénzed. Ha minden nap azt mondod magadnak - akár közvetlenül - hogy nincs elég pénzed, akkor ellentmondasz a saját gazdagodásodnak. Ráadásul ez az a számla, mely örömmé teszi a pénzmenedzsmentet:). Hidd el, enélkül sokkal kevesebb az esélyed arra, hogy végig fogod csinálni, pláne, hogy még élvezni is fogod.

3. Legyen egy képzési számlád. Ez is 10% körül legyen. Ezt fordítsd minden hónapban pénzteremtéssel, önfejlesztéssel kapcsolatos könyvekre, tréningekre. Ha folyamatosan önfejlesztesz, akkor folyamatosan növekedni, fejlődni fogsz, ez is egy teremtés. Ez is nagyon fontos. Minden sikeres emberben közös, hogy folyamatosan fejleszti magát! És miért is lenne jó, ha te lennél az egyetlen kivétel? Fejlődni, tanulni jó dolog, ráadásul barátokat, kapcsolatokat lehet szerezni!

4. Legyen egy Felhalmozódó, hosszú távú költési számlád, szintén lehet mondjuk 10%. Ezekből tudod majd megvenni a magasabb értékű, szolgáltatásokat, termékeket.

5. A többi pénzt oszd be a szükségletekre. Érdemes belőle még elkülöníteni 5-10%-ot, amit arra használhatsz, hogy olyan ügyeket segíts belőle, melyekben igazán hiszel. Ezzel megint csak annyi jó érzést biztosítasz magadnak, hogy bőven többet hoz érzésben és kapcsolatokban, amennyit költöttél rá.

6. Pénzügyi Szabadság Persely. Ez is legyen, minden nap dobj bele aprót, vagy akár néha kicsit nagyobbat is. Ez segít tartani a fókuszt. Most csinálom az enyémet egy vázából, mely aztán az asztal közepén fog állni:)

Ma megreformáltam a pénzügyeimet.ennek szellemében. Talán véletlen, hogy végre áttörést értem meg 3-4 olyan üzleti területen (jöttek az ötletek), melyek egy részét másokkal csinálok meg a saját vállalkozásom keretein belül, ráadásul gyorssegélyként lehetőségem adódott, hogy kiugorjak a barátomhoz Lipcsébe dolgozni vele egy hetet. Esténként meg majd sörözünk, dumálunk. Szerintem veled is ilyenek fognak történni, ha elkezded csinálni ezeket a gyakorlatokat. Én T. Harv Eker pénzteremtési hangoskönyvét hallgatom minden nap órákon keresztül, amíg itthon dolgozom (online businesst építek a saját tervezésű ékszereimhez és a már megtervezett/legyártandó közös lakberendezési tárgyainkhoz két barátommal). Éjjelente körbe-körbe megy a három órás anyag, hogy a tudatalattimat folyamatosan bombázza az információ, s többé ne kövessem el a pénzteremtési hibákat. Mert a legfőbb mondanivalója mindenek felett ez Harv-nek: Ha nem vagyok gazdag és sikeres, akkor nem vagyok elég tudatos. Megfordítom: Ha tudatosan választom meg mostantól a szokásaimat, melyeket mindig a teremtés irányába állítok (most éppen pénzről beszélünk), akkor lesz mindig mindenem, és itt leírom azt az év során, hogy az egyes módszertanok hogyan gondolkodnak a pénzteremtésről. Ne feledjük, hogy mégis az a legjobb, hogy miután megnyitottam a gondolkodásod, vegyél egy pénzteremtési, sikerességgel foglalkozó könyvet, hanganyagot, ami szimpatikus, és foglalkozz vele minden nap, legjobb ha egész nap mp3-ban hallgatod fülhallgatón. Nem bonyolult, de megváltozott tőle az életem és a gondolkodásom 2-3 hét alatt. Megint mondom: olyan ötletek jutnak eszembe, amikből nyilvánvalóan lehet pénzem, akár sok pénzem is. És közben nagyon jól szórakozok: Az a fura, hogy minden itt volt a kezem ügyében. Csináljátok ti is, ne legyünk már ilyen nyomi kis nyavalygós ország, aki mindig a sebeit nyalogatja és panaszkodik, szerintem már kezd megérni a helyzet másra. Másmilyen nép voltunk mi, lehetünk megint azok, nem?:) Csak mert nagyon szeretem Magyarországot, na:D

Szép napot, holnapot, tegnapot

Sünike

T. Harv Eker után Tim Ferriss 4 órás munkahét c. könyvét fogom kicsit boncolgatni, zseniális a könyv, 2 éve vettük meg, és az adta az első lökést a régi szokásaim megváltoztatásához. De kellett 2 év, míg a tudatalattim megengedte, hogy valóban meg is csináljam a tanácsokat, ne csak elolvassam, és okosan nézzek hogy értem:)

2010. január 23., szombat

Pénzem jó gazdája, ÉN

Szombat dél van. Már voltam ébren egyszer hajnali hattól kb 9-ig. Ezalatt megtanultam egy nagyon fontos tételt T. Harv Ekertől, melyet megosztok veletek röviden: Ha jó gazdája, menedzsere vagy a pénzednek, akkor lesz pénzed. Ha nem törődsz vele, ő fog uralkodni rajtad a kiszámíthatatlanságával. Erről bővebben később, most fotózok egyet a szikrázó napsütésben a kutyámról:)

TEHÁT: HOGYAN LEHETEK JÓ GAZDÁJA A PÉNZEMNEK, MÉG AKKOR IS, HA ÉPP KÖLCSÖNBŐL ÉLEK: RÉSZLETEKBEN KÉSŐBB!

2010. január 21., csütörtök

Ötletroham

Tegnap olyan ötletroham kerített többünket hatalmába, mely egyértelműen megmutatta, hogy a pénzkereső technikák működnek, megvalósíthatóak. Dolgozni is kell majd, amíg létrehozom-létrehozzuk ezeket az ötleteket. Kedvenc teaerdészeinkkel (http://teaerdo.hu) és Szaszával ötleteltem. Tulajdonképpen egy Mastermind csapatot hoztunk létre: Ötletelj olyan emberekkel együtt rendszeresen, akikkel körbeinspiráljátok egymást, és megtörténik a csoda - olyan lehetőségeket fogtok feltárni a kezetek ügyében, melyeket utána már csak meg kell csinálni, és minden működni fog. Fantasztikus érzés - tegnap megszabadultam attól a rettenetes félelemtől, melyet azóta érzek, mióta a jól megfizetett, de IDŐRE ÉS NEM EREDMÉNYRE megfizetett közgazdász állásom feladása éreztem időnként. Érzem, hogy mostantól nincs más dolgom, mint megálmodni pontosan mit szeretnék, és létrehozni. Aktív tevékenység lesz felépíteni, de szórakoztató. Na, ilyen terveim, érzéseim vannak! Hogy hangzik?

Az a célom, hogy olyan életet alakítsak ki, hogy oda és akkor mehessek, amikor csak szeretnék. Ehhez egy megfelelő pénzügyi színvonal és mobilizálható pénzkeresési módok kellenek és/vagy pedig automatizált pénzkeresési módok. Mindkettőre törekszem egyszerre. Célzottan ehhez az álomhoz keresek most megerősítő gyakorlatokat, melyek segítenek átélni azokat az érzéseket, melyek folyamatosan motiválni fognak, hogy mindezt elérjem. Most csak általánosságokban beszéltem, de nagyon konkrét ötletek merültek fel tegnap, melyek elkezdtek azóta megvalósulni - megtettem az első lépéseket (felvettem a kapcsolatokat, elkezdtem a webes tevékenységeket, beállítottam az emlékeztetőket, kiélveztem a design tervezés örömeit, stb.)


Szép napot, holnapot, tegnapot!


Sünike 

2010. január 19., kedd

Jegyzetek, gyakorlatok 1

Reggel + este + időnként, mikor eszembe jut csinálom és neked is javaslom hogy csináld a következő gyakorlatokat


Pénzteremtő gyakorlatok:
1: Érintsd meg a fejed, és mondd ki hangosan: "Milliomos agyam van"! Mondhatsz milliomos elmét, vagy hasonlót is. Nekem a milliomos agy jobban tetszik. Beleírtam a telefonnaptáramba egy memót, és minden nap reggelére ütemeztem. Így még a telefonom is figyelmeztet rá, hogy milliomos agyam van, minden nap így kezdődik, és minden napi teendő megnézésekor ez az első, amit látok. Köszönet érte T. Harv Eker-nek, aki ezt a csodás könyvet és hanganyagot készítette a gazdaggá válásról, mindenkinek ajánlom!


2. Mondd ki és tudatosítsd rendszeresen:
Figyelem a gondolataimat, és csak azokat tartom meg, amelyek erősítenek.


3. Vedd végig a szokásaidat (minden rendszeres, jellemző tevékenységedet) és gondold át, hogy melyek azok, melyek erősítenek. Később kifejtve is felsorolom majd azokat a szokásokat, melyek segítenek az előrejutásban.


4. Rendszeresen tudatosítsd magadban: Én teremtem az életemet. Én vagyok az, aki a saját sikereimért felelős! Minden nap sokszor csináld ezt, ha valóban változni akarsz!


5. Ha pénzt szeretnél, akkor úgy is kell gondolnod minden szinten (tudat alatt, fölött, mellette, és mellette kettővel is): "A pénz nagyon fontos az élethez!" Lehet hogy először azt gondolod, ez nem így van. Ezt nagyon fontos átérezni ahhoz, hogy pénzed lehessen.


6. Álomkönyv / célfüzet: Legyen álomkönyved. Írd le a legmerészebb álmaidat. Csodálkozni fogsz, mennyire gyorsan fejlődnek az álmaid a merészség tekintetében már egy hét után, pláne néhány hónap alatt! Meg kell tanulnod álmodni és ezekre fókuszálni!


7. Motivációs lista: Miért szeretnél gazdag lenni? Írj le 20 motivációs tényezőt! Ne hagyd abba a felénél! Csináld meg minden héten, én a naptáramban előjegyeztem ezeket a teendőket a telefonomban, így nem felejtem el! Minden nap olvasd el őket.


8. Hálakő: Legyen egy hálaköved. Mindig legyen nálad. Naponta többször fogd a markodba, és szánj rá 10-20 másodpercet, hogy végigveszel pár dolgot, amiért éppen hálás vagy. Saját cselekedeteid, eredményeid, szeretteid, stb. Éld is át a hálát! Minden napodat ezzel indítsd, így jól fog indulni a napod! Ne add fel.


Ha gödörben vagy, akkor nehezebb átélni a hálát. Próbáld többször akkor! Énekelj! Bolondozz kicsit, vagy találkozz barátokkal. Vagy Tolle módszerével: elfogulatlanul figyeld meg a boldogtalanságodat. Hol érzed pontosan? Mit érzel pontosan? Nagyon csöndben, nyugodtan koncentrálj rá, érezd át. Segíteni fog, de nem tudom elmagyarázni, hogyan. A rendszeres figyelés önmagadra olyan kapukat nyit meg belül, amire igazából nincsenek szavak.


9. Soha ne panaszkodj, ne keress kifogásokat, ne hibáztass másokat, a körülményeket. Ezek a szokások minden sikerben erősen akadályoznak. Ha figyelsz, meg fogod érezni, amit most állítottam. Egyelőre elég, ha elhiszed. Ha azon kapod magad hogy panaszkodsz, kifogásokat keresel, vagy másokat hibáztatsz az elmaradt eredményekért, akkor jelképesen tarts egy pisztolyt a fejedhez, vagy tegyél bármilyen figyelmeztető mozdulatot. Ez segít leszokni róluk, én a zsebeimet szoktam kiforgatni, hogy jelezzem: így nem lesz zsé, Süni:)


Egyelőre ennyi gyakorlat elég. Ezeket a szokásokat, ha igazán akarsz változni, egy hét alatt teljesen be fogod lakni. Szeresd is meg őket: Ezek tesznek majd sikeressé!


A gyakorlatokhoz megjegyzés: Ne feledd: A gyakorlatok olvasása nem változtatja meg az életedet. Tudatos, rendszeres, (nem rutinszerű, hanem érzésekkel átjárt!) végrehajtásuk viszont garantáltan igen! Mennyi idő alatt? Elvileg nincs időfaktor korlát, attól függ, mennyire vagy elkötelezett, és mennyire sikerült átalakítanod a gondolkozásodat (a tudatalattiba is mélyen beépültek ám a nevelés során felvett szokások, ezeket is át kell alakítani). Erre is hatnak a rendszeres gyakorlatok, és erre speciális tréningek is vannak. Szóval igen: Ha most nem vagy gazdag, sikeres, boldog, de az szeretnél lenni, akkor alaposan meg kell változnod, ami bizony munkás dolog. Sebaj, megéri, jó móka lesz, ezt garantálhatjuk páran azok közül, akik már egy ideje ezt az utat járjuk! El sem hiszed, milyen csodák fognak közben történni.


Mitől működnek a gyakorlatok?
Mert alapvetően nem vagyunk az anyag foglyai, ellenkezőleg: energiából álló teremtők vagyunk, akár elfogadod, akár nem! Ha igen, akkor ezt addig kell tudatosítani magadban, és olyan változatos formákban, melyek végül elérik az eredményt: Tudatos teremtővé válsz. Ehhez rendkívüli aktivitásra lesz szükséged, minden tőled telhetőt meg kell tenned, de ennél jobban mi is érhetné meg? Bőséget és boldogságot teremteni - mi lenne ennél több? A gyakorlatok segítségével átprogramozhatod a hozzáállásodat, melyet zömmel gyerekkorodban alakítottál ki magadban. Tehát programozd újra a gondolataidat olyan irányba, ami neked tetszik. Erre fogunk itt a blogon rengeteg eszközt és gyakorlatot felsorolni.


A gondolataink a felelősek az eredményeinkért:
Minden eredményünkért mi vagyunk a felelősek a következő láncolaton keresztül:
Gondolataink érzéseket indukálnak bennünk. Érzéseink cselekvésekhez vezetnek. Cselekvéseink okozzák eredményeinket. Máshogy cselekszem, más lesz az eredmény, ha másként gondolkozom. Az érzések hosszú távon mindig nyernek! Hála Eckhart Tollénak, aki a Most hatalma c. könyvével és egyéb videói segítségével megtanított rá, hogyan kell a jelen pillanatba beleolvadni, mára már pontosan meg tudom figyelni a legapróbb gondolataimat is. És ha megfigyelem, akkor később alakítani is tudom. Csak azokat a szokásokat hagyom meg, melyek erősítenek. Nézzétek meg Bob Proctor videóját Attila szuper pénzteremtős blogján, itt: http://www.valositsd-meg-uzleti-almaidat.hu/szanj. Ez a csodálatos teremtő (aki látta A titok c. filmet, az ismerheti - nekem ő benne a kedvenc karakterem) 30 éve folyamatosan olvassa a neki bevált könyvet, és rögzíti a fókuszát a gyarapodásra, bőségre, gazdagodásra. Én hiszek benne, hogy mindez valóra váltható BÁRKI számára. Köszönöm Attila, és Bob! Később még többet is fogok írni a gondolatok hatásmechanizmusáról a gyakorlatban.

Sünike

2010. január 16., szombat

A milliomos elme titkai


Tegnap Tomi barátom volt olyan kedves és odaadta nekem elektronikusan
a "Secrets of the Millionaire Mind" című 3 CD-s hangoskönyvét, melyet T. Harv Eker írt. Nagyon jó, köszönöm szépen!
Ma meghallgattam az elsőt és kijegyzeteltem. Vannak benne újdonságok:)
Lám, működik a hívás: Ez is eljutott hozzám:)
Szép hétvégét mindenkinek!

Sünike

2010. január 15., péntek

2 nappal később

11-en vagyunk most. Ahogy "A Padlás"-ban éneklik: Jönnek, jönnek:) Már van googlegroups csoportunk a folyamatos kapcsolattartásra, anyagok feltöltésére. Ezzel a 11-gyel bármikor megnyernénk a pénzteremtő szuper kupát (és Kubát), különösen most, 2010-ben! Juhé lányok és srácok, szeretlek benneteket!

Sünike

A Padlás: Rádióüzenetek

"Rádiós: Jönnek és jönnek
jönnek és jönnek
összerázva, sisteregve
csillagporban megfürödve
suttogásnál csendesebben
szivárványnál színesebben
jönnek, jönnek
jönnek, jönnek
minden bolygót megtalálnak
titkot hoznak, messze szállnak
jönnek, jönnek
jönnek, jönnek"

Kaszás Attilával!

2010. január 13., szerda

Első bejegyzés

Ma indult a pénzteremtés 2010 programunk hivatalosan, melyet egy baráti levelezési listára írt emailben kezdeményeztem:

"Sziasztok!

Ezennel meghirdetem a Pénzteremtés 2010 programot. Bárhányan csatlakozhattok, akiket érdekel. Közösen fogjuk kidolgozni a részleteket, inspirálni, bátorítani, tanítani fogjuk egymást és önmagunkat! ... Már van egy keletkező vázlatom és néhány egyéb ötletem rá, de a java még hátra! Ne feledjük, teremteni már tudunk, csak irányítani kell megtanulni:D Akit érdekel a program, csatlakozzon egy reply-jal!"

Hát ennyit a kezdésről. Egyelőre, a meghirdetés után egy órával, már hárman vagyunk (ha a páromat beleszámítjuk, akkor négyen, ami bíztató kezdet). Megszületett az első javaslat az ünneplésre: Kubába megyünk koccintani a sikerre, és közösen énekeljük ezt, hála Vicacica leleményességének: http://www.youtube.com/watch?v=ZE35cjdJ8Bk. Már most szuper a csoport (3 csodaszép lány, 1 fiú)

Nemsokára jelentkezem a további fejleményekkel!

Sünike